• A fekete gólya és Báta


A folyamszabályozás következtében Magyarországon napjainkra a hajdani 25.000 km2 ártér helyett 1500 km2, gátakkal közrezárt hullámtér maradt, több ezer kilométer hosszúságban szalagszerűen követve kisebb-nagyobb folyóinkat. A Duna mentén jelentősebb, rendszeresen elöntés alá kerülő összefüggő terület csak a Szigetközben és az európai viszonylatban kiterjedésével és természeti értékével is kiemelkedő Gemencen található. Báta község a Sárköz legdélebbi településeként a Gemenci erdő déli peremén, a Bátai Holt-Duna és az ártér szélét jelentő löszfalak közé ékelődve helyezkedik el. A falu közvetlen környezetében ma is hét fekete gólya fészek található, amelyek közül öt rendszeresen lakott. Szintén a kiemelkedően jó táplálkozó-terület közelségének köszönhető, hogy a községben 15 pár fehér gólya is rendszeresen költ.

 
A fekete gólya (Ciconia nigra) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó gázlómadár. A fehét gólyánál kisebb, magassága 95-100 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 145-155 centiméter, tömege kb. 3 kg. Tollazata fényes, majdnem teljesen fekete, csak a melle és hasa alján fehér, csőre, lába és szem környéke vörös. A fekete gólya (Ciconia nigra) a világ 100 országában fordul elő, számukat 18-25 ezerre becsülik, előfordulásuk kétharmadán a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Kevés madarásznak van arra lehetősége, hogy hosszabb ideig is láthassa, ami főleg azzal magyarázható, hogy igen ritka madár. A fehér gólyával ellentétben, amely keresi az ember közelségét, rejtett életmódú, a háborítatlan, emberektől távoli helyek – sűrű erdők, magas sziklák - lakója, ezért nehezen megfigyelhető, titokzatos madár. Csaknem négyezer kilométert repülnek minden tavasszal és ősszel. Európában, Ázsiában és Dél-Afrikában márciustól októberig fészkel, telelőterületei Afrikában, Indiában és Európa déli részén találhatóak. Ma a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező gemenci erdő ad otthont a világ legsűrűbben lakott fekete gólya populációjának. Mintegy 35 pár képezi a stabil fészkelő állományt. Ez az óvatos madár háborítatlan erdők mélyén, leggyakrabban évszázados kocsányos tölgyekre építi fészkét. Legfontosabb tápláléka a hal, de száraz években békákkal is beéri. A Gemenc területén található állandó és időszakos vízállások, tocsogós rétek számos hal- és kétéltűfajnak nyújtanak élő- és szaporodó-helyet, s így gazdag táplálékbázist kínálnak a gólya és gémfélék számára. Ha sok a táplálék, őszi vonuláskor az ártéri tavakon több százas fekete gólya csapatok is előfordulhatnak. (Tamás Enikő Anna)

 
Mészöly Miklósnak 1960-ban jelent meg először a Fekete gólya c. ifjúsági regénye. A történet Bátán játszódik, ahová sok gyermekkori élménye fűzte, hiszen édesapja volt a Szekszárd-Bátai Árvíz és Belvízmentesítő Társulat főmérnöke negyed századon át.

 
A Fekete gólya három kamasz hőse - az elbeszélő leírása szerint - a ˝tíz év körüli˝ Ádi, aki gimnáziumi iskolatársához, Zicskához érkezik meg egy Duna menti falucskába, Füzesre (némely utalások, valóságos helynevek szerint valahova Tolnába), valamint az ugyancsak itt nyaraló kislány, Marinka néhány hét alatt szövődő barátsága és nem veszélytelen árvízi kalandja beszéltetik el, középpontjában a fekete gólya utáni vadászattal. Fejezetről fejezetre, különböző epizódokból ismerhetjük meg a három főhőst: a vezető szerepet játszó, helybéli Zicskát, aki ˝örökös erőkifejtésben élt˝; Ádit, aki nemcsak ezt az ismeretlen, falusi miliőt fedezi fel az események során, hanem azt is, hogy a mégoly erősnek hitt barátság is folyton próbára tétetik, akár egy lány miatt - aki nem más, mint Marinka, a barátságos, szelíd kislány. Az ő érkezéséig csak a Nagy Kaland vágya fogalmazódik meg a fiúkban, melyben egy riasztópisztoly játszana főszerepet, ˝részletes és titkos térképet˝ készítenek a füzesi ártérről, hogy expedíciót indítsanak a fekete gólya nyomában, s cserébe a lelőtt madárért örökre megszerezhessék a kölcsönkapott flóbert puskát. Ám ˝Marinka megjelenésével egyszerre megváltozott az életük. Új lehetőségek kezdtek bontakozni. Nem mások, mint eddig, csak valahogy átszíneződött minden.˝
A regényben szó szerint megelevenedő táj - hogy is illethetnénk másként az áradó Duna, az éjszakai vihar tépte ártéri erdő, a kiszáradt, szikes folyómederben keletkező kagylótemető, a ˝poshadó holtágak labirintusának˝ titokzatos, felfedezésre csábító, lélegző színterét - éppoly fontos szereplője a regénynek, mint a gyermekhősök vagy a nagyon is karakteres felnőtt figurák. (Nagy Boglárka elemzése)